Betűméret: | » kisebb | » nagyobb |
Észak-amerikai eredetű parkfa, néhány nemesített fajtája van. Dísznek magányosan, de utcai
fasornak is sokfelé ültetik. Kérge parás, fiatalon nem/kevésbé-, idősen viszont már
hosszanti barázdás vagy bibircses-barázdás. A levélszél a már termő idősebb hajtásokon ált. csak a csúcsi harmadában-felében,
kevésbé mélyen, kissé fűrészes-fogas vagy közel épszélű.
Fiatal - még meddő - hajtásokon a nagyra nőtt levelek széle lehet hosszabban, a felső 3/4-edében is fűrészes-fogas.
A fonákon a másodrendű levélerek
is kiemelkedők, a levélcsúcs ált. röviden hegyesedő, nemritkán ferde.
Érett termése lilásbarna-lilásfekete színű, vékony húsú. Kifejletten ágrendszere (habitusa) leginkább az akácéra hasonlít.
Két típusa gyakori: a var. pumila levélválla erősen részaránytalan, a var. canina levélválla kevéssé részaránytalan.
Sokfelé kiszökött-kivadult, főként parkokba, mezsgyebokrosokba, útszélekre, gondozatlan udvarokba,
néhol leromló/cserjésedő természetes gyepekbe, homoki gyepbe, erdőszélekbe vagy árterekbe is, de főként településekhez közel. (Meghonosodóban van?)
[Megj.: Hazánkban parkokban, utcai fasorokban, arborétumokban, botanikus kertekben mintegy tíz Celtis-faj
található meg, ezek közül a nyugati- és a déli ostorfa a leggyakoribb és amely kiszökik/kivadul.]
Termő hajtásokról vett, szárított/préselt leveleinek színe (bal oldalon) és fonáka (jobb oldalon):
Őszi lombszíneződése világossárga:
Kéregtípusok és meddő hajtások levelei:
Idős ostorfa parkban:
Útszéli bokrosba kivadult fiatal ostorfa:
Magától megjelent és felnőtt egy udvarban: