Fenyvesek (és fenyőelegyes lomberdők) (ÁNÉR: fenyőelegyes erdők)
Elsősorban telepített fenyveseink vannak és kevés olyan hely van hazánkban, ahol fenyőfaj őshonos, mert a fenyvesek a kárpáti és alpesi hidegebb-csapadékosabb
(magashegységi) klímaviszonyokat kedvelik, amelyhez közeli klíma
csak az ország kis részére jellemző. A bizonyított és valószínűsíthető őshonos élőhelyeket
jelöltük a térképen. Az őshonosság jelzője, hogy jellemző az újulat, tehát a társulás önfenntartó.
Megjegyezzük, hogy
egyes helyeken (Zempléni-hg., Börzsöny, Pilis, Budai-hg) telepített fenyvesekben is
megfigyelhető meg újulat és kivadulás,
minden bizonnyal a fenyőnek még éppen megfelelő klimatikus adottságok miatt, de a
vegetációtörténeti elemzések (pollenanalízis) szerint ezeken helyeken nincs az utolsó eljegesedések utáni időszakra
tehető őshonos fenyves.
A fenyvesek elsősorban savanyú talajon lehetnek őshonosak, itt az aljnövényzet is fajgazdagabb vegetációjú.
A telepített fenyves aljnövényzete általában degradált.
Bizonyítottan őshonos:
- erdeifenyő a Nyugat-Dunántúl és a Bakony kis részén.
Valószínűleg őshonos:
- feketefenyő a Kőszegi-hegység igen kis részén,
- luc a Nyugat-Dunántúl igen kis részén,
- vörösfenyő a Vendvidéken és az Őrségben igen kis területeken.
Gyakoriak a mohák, korpafüvek, páfrányfajok, áfonyák és a fenyveseket kedvelő gombák is. A fenyők - a vörösfenyő kivételével - örökzöldek, a fenyves dús ágrendszerű, zártabb állománya - különösen a sűrűn telepített fiatalos - kevés fényt enged az aljnövényzetre, ezért virágos növényekben és cserjékben
szegény. A fajszegénységet tovább fokozza a fenyőtűk bomlásából származó fenolos anyagok jelenléte is az avarban és a talajban.
A telepített luc- és erdeifenyvesek bükkös élőhelyen temészetközeli állapotokat is mutathatnak - különösen ha idős erdők -, hiszen a mikroklíma hasonló, mint amit a fenyő igényel.