Kurgánok (kunhalmok) - (ÁNÉR: nem sorolható be)
Régi tájmaradvány és élőhelymaradvány (ÁNÉR: nem sorolható be)
A kurgánok eredetét, funkcióját, helyes elnevezését több elmélet írja le, ezekkel nem tisztünk most foglalkozni. Számuk eredetileg sokezer, de
amelyek még nem tűntek el szinte teljesen és "jó" állapotban maradtak fenn, ezen túl amelyeknek még
ma is van természetvédelmi vagy kultúrtörténeti értéke, azoknak a száma talán száz körüli.
Mindenestre közös bennük, hogy zömében
az alföldön található alacsonyabb-magasabb dombok, amelyekből nem kevésnek botanikai jelentősége is van.
"Ex lege"
(a létezése okán törvény által védett) védendő/védett területek, mert a régi korok, főképpen az egykori
alföldi erdőssztyeppek
és löszgyepek növényzetéből őriz(het)nek maradványokat.
A beszántott, belakott és ezért eltűnt sztyeppterületek növényzete a kurgánok
oldalában - még ha akár már "gyomosodva" is - megmenekülhetett. Jellemző fajok például a másütt már visszaszorult
taréjos tarackbúza (búzafű), kunkorgó árvalányhaj, közönséges tarackbúza, macskahere, fehér pemetefű, ligeti zsálya, mezei zsálya, közönséges borkóró, lila ökörfarkkóró, koloncos legyezőfű.
A kurgán abból a szempontból is különleges, hogy a különböző égtájak felé kitett felületei más-más
hőmérséklet- és csapadékviszonyt biztosítanak, így viszonylag kis területen, egyszerre több, más-más jellegű vegetációnak is otthont (menedéket) ad.
A legtöbb kurgánt természetesen érte már emberi bevatkozás (szántás-vetés, ásatások, beépítés, megbontás, lepusztítás, széthordás) és az ezek miatti vegetációváltás, gyomosodás,
de ennek ellenére sok közöttük a fentebb említettek miatt továbbra is értékes.
Fehér pemetefű taréjos búzafűvel társulva kurgánnövényzetben (Szálka-halom)