A lepel világos- vagy sötétebb lila (a fekete kökörcsinnél világosabb), a virág
bókoló, a lepel vége legfeljebb kissé felpöndörödő-begöngyölődő. Erősen szőrös. A terméses szár megnyúlik, ált. felfelé álló.
A virágzás kezdetén már megjelennek a tőlevelei is, amelyek a fővirágzásra már kifejlődnek. A többi kökörcsinhez képest kissé később kezd el előjönni, virágozni.
Homokon és löszön, erőssztyepp-gyepekben él, feltehetően a Magyar Alföld endemizmusa.
Napjainkban erősen visszaszorulóban
(eltűnőben?) van,
a természetvédelem már csak néhány élőhelyfragmentumban, ott is a régebbi - a sok évtizeddel ezelőtti -, tömeges
megjelenéshez képest mindössze százas-tízes tőszámú nagyságrendre fogyatkozóan jegyzi. Fokozottan védett.
2025. április 20.-án az elsődlegesen jegyzett élőhelyei közül Hajdúbagoson (földikutya-rezervátum) kerestük fel, egy kisebb,
néhányszor 10 töves állományt találtunk éppen fővirágzásban.
2022. május 1.-én a Bátorligeten jelzett élőhelyén (Nagy-legelő és környéke) is kerestük, de sajnos nem leltük meg.
(Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bizonyosan nincs jelen a növény, mindössze azt jelenti, hogy mi ebben az időpontban
nem találtuk meg a területen semmilyen felszínen látható fejlettségi formáját.)