A botanikáról az oktatásban

Idézet Dr. Cserey Adolf főgimnáziumi tanár "Növényhatározó vagyis vezér a virágzó növények neveinek könnyű és biztos kikereséséhez kezdők számára" című, 1887-ben megjelent könyvéből:

"Ki mint tanító vagy tanuló a növénytan terén fáradozott, azon szomorú tapasztalatra jön, hogy a középtanodában a növénytan tanításának kevés az eredménye: - a tanulók legnagyobb része az úton-útfélen előforduló dudvát sem ismeri. Tanítunk sejttant, morfológiát, rendszertant, a botanika történelmét stb. efféléket, melyek mind nem képesek a tanuló figyelmét lekötni azért, mert tulajdonságokról beszélünk neki, midőn az egyéneket még nem ismeri. Ezúton a növénytant megkedveltetni alig lehetséges. Nem mondom ezzel azt, hogy a tanulók a tanárral tisztán csak botanizáljanak, de azt, hogy főleg botanizáljanak. Ez éleszti az észt a megfigyelés s éles határok vonása által, s próbára teszi az emlékezőtehetséget is. - A kevés rendes oskolai óra fordíttassék az ismeretek rendezésére. Nincs hely édes hazánkban, mely nem nyújtana elég anyagot! Csak az ily tanításnak lehet üdvös hatása s eredménye; - aki később tudományosan akar foglalkozni, be van vezetve, meg van az alapja, melyre később építhet."

1887-ben írta Cserey ezeket a gondolatokat. Nem változik az idő, hiszen ezek ma is mennyire érvényesek! Sajnos napjainkban is, nemcsak a "középtanodákban" tanítunk botanikát "alig-alig" szinten, hanem az általános iskolás alaptanterv-követelményekben sem találni komolyabb botanikai és rendszertani követelményeket. Ilyen módon, "be nem vezetve", nagyon nem is csodálkozhatunk azon, hogy - úgy gondoljuk, ennek következményeként - a biológus és biológia tanár szakemberek között is kevés lesz az "igazi", a botanikus szakmát tényleg odadással és hivatásként művelő botanikus: inkább nyűg mint öröm számunkra a "botanika"...
Ezen túl a nem botanikus, "hétköznapi" emberek számára is fontos lenne a növények - de az egész természet! - ismerete, hiszen közöttük élünk! A diákok számára a növényhatározás (határozókulcsok használata) begyakorolt logikája mennyire komoly, más téren is használható tudást, napjaink divatos kifejezésével: "kompetenciát" adhatna... Sajnos, ez egyre inkább elmaradni látszik, pedig változtathanánk ezen!

A rendszerezés és meghatározó kiadványok

A rendszerezés, rendszertani leírások, növénynevek és növényhatározók történetének ismertetése több helyen, avatottabb szakemberek által is megtörtént. Itt mi csak a legfontosabb történeti alapokat és a célunknak megfelelően kiválasztott személyeket ismertetjük, ezúton elnézést kérve – különösen a régi, "nagy magyar", meg nem említett botanikus elődeinktől, és a szeretve tisztelt, számunkra példakép, elhivatott és nagy tudású, de anyagunk alapvetés jellege miatt nem megemlített botanikus kortársainktól. (Próbáljuk ezt kompenzálni az egyes lapjaink - "flóraismertető", "vegetáció" - irodalomjegyzékében, ahol nagy számban igyekszünk felhozni növénytani tudományos munkák szerzőit.)

Mindenekelőtt Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel 1807-ben megjelent Magyar Füvész Könyv című könyvét említjük, amely az első tudományos igényű (Linné rendszerét használó) növénybemutató kiadvány. Ezen túl a szerzői érdeme még, hogy a részben még ma is használt botanikai-morfológiai tudományos magyar szavak (pl.: porzó, bibe, magház...) jó részét ők alkották meg, mintegy megelőzve a hamarosan bekövetkező általános nyelvújítást.

» Néhány oldal a könyvből...

A rendszer felállításában Carl Linnének volt inicializáló szerepe, és bár ma már nem az ő általa készített, a porzók száma alapján végzett csoportosítás szerint építkezünk, ennek a korában történt jelentősége (természetes, morfológiai alapokon való módszer) miatt a rendszer összefoglaló tábláit bemutatjuk.
A táblákat Dr. Cserey Adolf fentebb említett könyvéből vettük:


[A képek forrása: a kiadvány egy rendelkezésre álló, 1887-ben kiadott példánya (szerk.)]

A rendszert tükröző határozókönyvek ún. "határozókulcs"-os kereső (és közben ismertető) metódusai is egyre fejlettebbek lettek. A gyakorlatban jól használható, virág-, termés-, levél- és egyéb morfológiai jellegeket használó "kétkulcsos", dichotomikus választásos kulcsrendszert magyar nyelven először a fentebb említett Cserey-féle határozó alkalmazza következetesen. Ez a kétkulcsos (egyes, ezt megkívánó esetekben néha többkulcsos) módszer vált ezek után alapvetővé és a mai napig ez a növényhatározók kulcsmódszere. Néhány oldalt bemutatunk a Cserey-felé könyvből:


[A képek forrása: a kiadvány egy rendelkezésre álló, 1887-ben kiadott példánya (szerk.)]

A Cserey-féle növényhatározó napjainkban természetesen már nem használható, az időközbeni tudományos eredmények már olyan mértékben túlmutatnak rajta. A több, megjelenése korában kiváló irodalmon kívül még kettőt említünk, amelyet napjainkban "még javasolt" illetve "javasolt" növényhatározásra használni.
Az 1990-es évek végén és a 2000-ben a Simon Tibor által készített, több kiadásban és kétféle formátumban is megjelent "A magyarországi edényes flóra határozója, harasztok - virágos növények" című növényhatározó még mindig jól használható, de jónéhány esetben már a rendszere változott, erre érdemes odafigyelni.
A legmodernebb, a hajtásos növényeinket rendszerező növényhatározó pedig a napjaink legnevesebb magyar botanikusai és növényismerői által (mintegy 40 fő közreműködésével) készített, két kötetes "Új magyar füvészkönyv". (A kötetek kiadva: 2009-ben /I. kötet - határozókulcsok/ és 2011-ben /II. kötet - ábrák/ - a köteteket szerkesztette: Király Gergely, Virók Viktor, Molnár V. Attila, Szmorad Ferenc).
A könyvek a hazánkban előforduló fajszintű taxonok (vadon élő és legfontosabb termesztett növényfajok, több esetben alfajaik, változataik, formáik, stb.) majdnem mindegyikét tartalmazzák: körülbelül 3200 "fajta" növényt lehet meghatározni a segítségükkel.

A botanika/rendszerezés tudománya napjainkban a "forradalmát" éli, az új, citológiai és genetikai módszerek megjelenése újabb és újabb eredményeket hoz, ezzel a "csupán" morfológiai alapú rendszer néhány (sőt jónéhány) helyen történő változását okozva. Ezeket a változásokat a nyomtatott növényhatározókban nem lehet követni, így a tudományos cikkek, folyóiratok, blogok rendszeres nyomonkövetése szükséges ehhez. A botanikát éppen tanulók számára azonban az alapvetésekhez elegendő a határozókönyv, a naprakészebb információkhoz pedig a frissülő tudományos kiadványokból, az interneten megjelenő újabb anyagokból vagy a szakértő botanikusoktól lehet hozzájutni, amennyiben az szükségesnek mutatkozik.

A számítógép és újabb informaikai eszközök, az informatika szerepe a rendszertanban, a rendszertani tudás kialakításában

A személyi számítógépek, de főként az internet megjelenését nagyon gyorsan követte a növényhatározó informatikai programok, alkalmazások megjelenése.
Az első próbálkozások bár nem a klasszikus dichotomikus határozókulcsokkal, de határozókulcsokkal történtek. CD-lemezes kiadványok, internetes oldalak tartalmaztak olyan növényhatározási lehetőségeket, amelyek morfológiai alapokon, pl.: a virágszín, virágtípus, levélforma és más levéljellemzők, elágazástípusok, terméstípus stb. menüből történő kiválasztása alapján egészen jól közelítő vagy akár pontos határozási eredményt is adtak.
Ezek nagy előnye volt, hogy tényleges "határozás" történt, csak nem határozókönyv, hanem számítógépes programok segítségével. Jelen sorok szerzői szerették ezt, mert még mindig "határozás" volt, ami Cserey szerint "éleszti az észt a megfigyelés s éles határok vonása által...".
[Mi bátorkodunk hozzátenni még, hogy fejleszti a türelmet is. Fontos, mert napjaink rohanó világában a hétköznapjainkban gyermekeink mindent azonnal akaró, mindent azonnal, minimális erőfeszítéssel megkapni akaró mentalitása fejlődik, nem a türelmük. A tudomány műveléséhez pedig a türelmes mentalitás elengedhetetlen.]
A programok tudása eleinte eléggé korlátozott volt, de azt vártuk, hogy hamarosan javulnak, sőt, tökéletesednek. Az idő sajnos nem igazolta ezt a várakozásunkat, ezek a határozóprogramok napjainkra visszaszorultak, sőt, gyakorlatilag eltűntek. Veszi át a helyüket a gondolkozást és munkát nélkülöző kényelem.
Napjaink számítógépes (sőt, mobiltelefonos) "növényhatározói" már alig "élesztik az észt": fotó-kattintás-eredmény, és kész! Kényelmesek, (esetleg hasznosak is) - amellett, hogy bonyolultabb esetben (ma még) tévútra vezethetnek. De bizonyára fejlődni fognak ezek, különösen, ha egyszer nem csak a "köznép", hanem a tudomány művelői számára is készülnek ilyenek.
Megjegyezzük azonban, hogy a "kényelem" miatt elveszhet a valódi tudás! Ha "tudomány"-t akarunk a diákoknak tanítani - már pedig azt akarunk! - nem engedhetünk abból, hogy pontos, megtervezett és sokoldalú megfigyelésekkel, következtetések levonásával "élesszük az észt s tegyük próbára az emlékezőtehetséget", különben a tudomány is elsekélyesedik, degradálódik - mint napjainkban sajnos annyi- de annyi minden...
Ennek a honlapnak fotós-leírásos növényhatározó segédanyagként, rendszerező segédanyagként, rendszerben történő keresést biztosító segédanyagként való elkészítése, fenntartása, fejlesztése reményeink szerint - legalább az erre fogékonyak számára - valamelyest segíthet az "észt élesztő" úton maradni.

A tudományos (latin) kifejezések és nevezéktan kialakulása, legfontosabb jellemzői - rövid összefoglaló

Ismét Carl von Linné (Carolus Linnaeus, 1707-1778) svéd tudós és botanikus nevét kell megemlítenünk. Bár Linné munkásságát megelőzően is voltak törekvések erre, mégis ő volt az első, aki következetesen ugyanazokon az alapokon használta a nevezéktant, egységes logikai rendbe építette a rendszertani taxonokat, és ezt a munkásságát írásban közkinccsé is tette. Legfőbb munkája az 1735-ben kiadott Systema Naturae (A természet rendszere), majd az 1753-ban kiadott Species plantarum (A növények fajai) című könyve.


Linné szobra Stockholmban
A kép forrása: https://pixnio.com/hu/muveszet/sculptures/szobor-linne-carolus-carl-linne

Megalkotta - legalábbis ennnek következetes használatát javasolta a többi tudós számára is - a latin nyelvű kettős nevezéktan-t, ahol a fajok első neve a nemzetségnév, második neve pedig a fajnév, pl.: Ranunculus acris = réti boglárka, ahol a "ranunculus" a boglárka nemzetségnév, a réti fajnév pedig az "acris". Munkássága során több tízezer növény- és állatfajnak adott latin kettős nevet, amely nevek nagy részét ma is ugyanúgy használjuk, ahogy Linné^*.

A latin kettős neveket "Linné óta" minden országban egyformán használjuk, ezzel szemben az egyes nemzetek saját nyelvükön sok esetben másképp és másképp nevezik el az egyes fajokat.
Például: a Quercus robur magyarul a kocsányos tölgy, ugyanez angolul: pedunculate oak, spanyolul: roble común, stb., ahol az egyes szavak nem is biztos, hogy latinul és az egyes nyelveken is ugyanazt jelentik. Mert a Quercus robur pontos latin jelentése: "erős" tölgy, ezzel szemben magyarul: "kocsányos" tölgy, angolul szintén "kocsányos" tölgy, de spanyolul a roble común jelentése a "közös" tölgy.
Vagy például a magyar tudományos néven kerti zsályának nevezett faj a tudomány latin nyelvén Salvia officinalis, ami pontos fordításban orvosi zsálya. De említhetjük még a már fentebb példnak hozott réti boglárkát is, ami pontosabb fordításban "fanyar, erős, élénk, hegyes ..." (az acer, acris, acre főnévként és melléknévként több dolgot is jelent) boglárka, mert ha latinul a "réti" fajnevet kapta volna, akkor Ranunculus pratensis lenne, mert a "pratensis" = "réti", tehát csak magyarul nevezzük "réti"-nek, a latin tudományos nevén nem. Itt is láthatjuk, hogy a nevek nem egymás pontos fordításai, nem feltétlenül kell keresnünk tehát a tudományos nevek pontos fordítását egy fajnévben, és nem feltétlenül kell keresnünk az egyes nemzeti nevek egymással való jelentés szerinti teljes azonosságát sem.

Ezeken túl megemlítendő még, hogy a nevek idővel változhatnak is, akár a tudományos latin, akár a nemzeti elnevezésekről van szó, például magyarul a kardvirág neve régebben "dákoska" volt, a ligetszépe nemzetség tudományos néven pedig régebben Onagra volt, ma pedig Oenothera.

^*: A mai latin tudományos nevek tartalmazzák még az auctorneve(ke)t is, amely a szerző (névadó) személy nevének a rövidítése. Például az állatrendszertanban "Linnaeus", a növényrendszertanban pedig a név után tett "L." rövidítés jelzi, hogy a fajnak ő adta a nevet. Az auctorneveket azonban a nem kifejezetten tudományos igényű irodalmakban gyakran el szokták hagyni.

Továbbiakat lásd még a » "fogalomtár"-ban...


A latin írás és kiejtés
____________________________

A természettudományos (és egyéb, pl.: orvosi-) latin szavaknak a magyar nyelvben alkalmazott főbb kiejtési és írási szabályai:

[Megj.: A latin ABC az idők folyamán - különösen időszámításunk kezdete után - sokat változott, a tudományos nyelvben a "klasszikus" latin (ami a legelső forma és a kb. ie. VII. századtól az ie. I. századig talált írásos emlékekre alapoz) alapjait használjuk.]

s = "sz", pl.: Salvia = "szalvia" vagy anthriscus = antriszkusz".
De a gyakorlatban megszokásból (a kiejtés megkönnyítése érdekében) nemritkán "z"-nek ejtjük: pl.: nemorosa: "nemoróza" vagy Rosa: "róza", caesium = "cézium", floccosus = "flokkózusz", uliginosus = "uliginózusz".

ns = "nz", pl: repens = "repenz",  pratensis = "pratenzisz",  arvensis = "arvenzisz".

c = "c" vagy c = "k", aszerint, hogy magas magánhangzó (e, i, ae, oe, y) előtt van-e vagy mély magánhangzó (a, o, u) és mássalhangzó előtt van-e, pl.: pubescens ="pubeszcenz" vagy lamiacea = "lamiácea", cirsius = "cirsziusz", de cataria = "katária", caulus = "kaulusz" és Teucrium = "teukrium" vagy sclarea = "szklarea", Aconitum = "akonítum", acaulis = "akaulisz", camomilla = "kamomilla", hypericum = "hiperikum", floccosus = "flokkószusz" Phytolacca = "fitolakka".

[Megj.: 1., Itt esetleg kiemelhető külön a "cc" - ami az előzőek értelmében is - magas magánhangzó előtt "kc", pl.: ecce = "ekce", mély magánhangzó előtt "kk" is lehet, pl.: succulens = "szukkulenz" - de lásd az előző példákat is!
2., Megjegyzendő hogy egyes klasszikus kiejtés értelmezések a "c"-t következetesen "k"-nak ejtik, például az ókorból ismert Cicero nevet akkor és a nevezett mai értelmezés szerint "Kikero"-nak ejtették/kell ejteni.]

ae = "é", pl.: Lamiaceae = "lamiáceé" vagy Compositae = "komposzíté", caesium = "cészium".

ch = "h" vagy "k", leginkább a megszokás és a kiejtés megkönnyítése alapján, pl.: Glechoma = "glehoma" vagy Stachys = "sztahisz", chritmifolia = "kritmifólia", Anchusa = "anhúza", Sonchus = "szonhusz", Chondrilla = "Kondrilla".

th = "t", azaz a "h"-t nem ejtjük ki, pl.: anthriscus = "antriszkusz", Anthericum = "anterikum", antheridium = "anterídium", epithymum = "epitímum".

rh = "r", azaz a "h"-t nem ejtjük, pl.: rhoeadifolia = "röadifólia", rhoseus = "rószeusz".

ph = "f", pl.: Phytolacca = "fitolakka", phalangis = "falangisz", eriophorum = "eriofórum".

ngu = "ngv", pl.: sanguineus = "szangvíneusz", lingua = "lingva"; de vannak kivételek (például ha az ngu mássalhangzó előtt áll): angulus = "angulusz". /De "n" nélküli "gu" is, ha utána magánhangzó áll = "gv"./

qu = "kv", pl.: aquatica = "akvatika", quadriradiata = "kvadriradiáta".

y = "i" (vagy hangsúlyozáskor "í"), pl.: sphondylium = "szfondílium" vagy Myosotis = "mioszotisz"; és "y-os mássalhangzók" esetén is "i", pl.: aegys = "égisz", nyvelt = "nívelt", Lycopodium = "likopódium".

x = "ksz", pl.: Xanthium = "kszantium".

i = "i", de néha "j", pl.: tenageia = "tenageja", iniectio = "injekció".

[Megj.: A "klasszikus" latinban nincs "j"-betű, hanem az "i"-t ejtenénk egyes helyeken "j"-nek, de ahol az "i"-t "j"-nek ejtenénk, ott gyakorta tényleg "j"-t írunk (pl.: jacea, Ajuga, Leucojum, Satureja, Jurinea...) - ezzel megkönnyítve a szó kiejtését és kiejtési értelmezését.]

ti = "ti" (főként mássalhangzó előtt), pl.: domesticus = "domesztikusz", aestivum = "észtivum", myrtillus = "mirtillusz", staticifolium = "sztaticifolium", de nemritkán (főként magánhangzó előtt) ti = "ci", pl.: robertianum = "roberciánum"; Opuntia = "opuncia", aurantium = "aurancium".

tio, tia = "cio", "cia", pl.: aurantius = "auranciusz", sectio = "szekció", ratio = "ráció" (kivéve, ha előtte s,t,x áll, illetve egyéb szakmák speciális megnevezéseiben, pl.: tioether = "tioéter").

ou = "u", pl.: Simaroubaceae = "szimarubáceé".

oe = "ö", pl.: Koeleria = "köléria", Oenothera = "önotéra", Hypocoeris = "hipokőrisz", rhoeadifolia = "röadifólia".

eu = "eu", pl.: Euphorbia = "euforbia", Koelreuteria = "kölreutéria"; de néha (a kiejtés megkönnyítésére) eu = "ev", pl.: Euonymus = "evonímusz".

ii = általában a szóvégén van ilyen és általában kiejtjük mindkét "i"-betűt, pl.: kochii = "kohii", tuzsonii = "tuzsonii", lachenalii = "lahenálii", nuttallii = "nuttallii", de szóközben is lehet, ekkor is ált. kiejtendő, pl.: xanthiifolia = "kszantiifolia".

su = "su" (vagy "szu"), de ha magánhangzó előtt áll akkor = "szv", pl.: suaveolens = "szvaveolens", suecicum = "szvecikum".

y = "i". De előfordul, hogy egyesek - főként a görög eredetű szavakban nem következetes tudományos latin kiejtéshasználattal - "ü"-nek ejtik, ami a szó eredetére való tekintettel megmagyarázható, viszont gyakran "furcsa" hangzást eredményez, ezért az "ü"-nek ejtést egyesek inkább elkerülik.

[Megj.: 1., A klasszikus latin írásban nincs y és z-betű (egyes források szerint a k-betű is hiányzott), de a más nyelvekből átvett szavakban ezeket a betűket megtartjuk.
2., A tudományos latin írásban és beszédben a "klasszikus" latinhoz képest jelentős mértékben egyszerűsítünk és célszerűsítünk, pl.: általában ritkán alkalmazzuk a magánhagzók időmértékes ejtését, nem írunk "különleges" betűket, mint pl.: æ, œ, å, ë, ý stb. Ezen túl a "magyarosan" alkalmazott kiejtési szabályoktól az egyes nemzetek (pl.: orosz, bolgár, nyugati országok...) egyes esetekben kissé vagy jelentősebben eltérnek.]

Hangsúly: A tudományos latin szavak írásában nem használunk ékezetes vagy egyéb jelölt betűket, de általában hangsúlyt teszünk (mintegy ékezetesen ejtjük) a szótagszámtól függően az utolsó, utolsó előtti vagy hátulról a harmadik szótag magánhangzójára.

Szókapcsolatok: A tudományos latin fajnév-elnevezések tipikusan két szó kapcsolatából állnak, az első a nemzeségnév, a második a fajnév.
Megjegyezzük, hogy a latin nyelv nyelvtani szempontból az egyik legbonyolultabb - itt nem is kívánunk komoly nyelvtant tanítani. Viszont annyit azért a diákok is lássanak, hogy a szókapcsolatokban egyeztetési szabályok vannak. Például a melléknevet (jelzőt) a főnévvel nemben, számban és esetben egyeztetjük. A főnevek valamely (hímnem, nőnem, semleges nem) neműek - erről a szótári alak tájékoztat -, ehhez a mellékneveknek, jelzőként használt szófajformáknak is megvannak /lehetnek/ a megfelelő nemű alakjai. Ugyanakkor az egyes szám és többes szám, az alanyeset, birtokos eset, tárgyeset is más-más ragozást (szóvégződést) kívánhat meg.
Ezért látjuk azt, hogy egyes szavak más-más szókapcsolatokban másként és másként jelennek meg. Vannak három végződésű melléknevek, például a perforatus (átlyukasztott, átlyuggatott) szó vagy a perfoliatus (lyuggatott levelű, átnőttlevelű), hímnemű egyeztetés esetén a szótő után"-us", nőnemű esetén "-a", semleges nemű esetben "-um" végződést kap. [Megj.: egyes szavaknál "-er" a hímnem végződése, pl.: niger, sylvester.]
Például: Rhizophagus perforatus, Crassula perforata, Blackstonia perfoliata, Potamogeton perfoliatum.
Egyes melléknevek két végződésűek, például a "pratensis/pratense" = réti, vagy a "campestris/campestre" = mezei. Ez esetben kétféleképp egyeztetünk, az "-is" végződést hímnemhez és nőnemhez, az "-e" végződést a semleges nemhez. Például: Luzula campestris és Acer campestre, vagy Pulsatilla pratensis és Trifolium pratense.

[Némely esetben a recens nevek között találunk olyat, ahol a névadó téves végződést adott meg, de általában ezeket az elnevezések használatának-fennmaradásának szabályai szerint változatlanul is hagyhatják.]

Legfontosabb helyesírási szabályok a fajnevekkel kapcsolatban:

- A latin fajnevek nemzetségnevét a kettős latin névben nagy kezdőbetűvel, a fajnevet (vagy egyéb faj alatti nevet) kis kezdőbetűvel írjuk, pl.: Centaurea phrygia subsp. pseudophrygia. A faj feletti rendszertani kategóriákat nagy kezdőbetűvel írjuk, pl: Caryophyllaceae.
- Folyamatos szövegben a latin fajneveket vagy egyéb faj alatti nevet (a nemzetség- és fajnevet külön-külön is) dőlt betűvel írjuk, pl.: "...a festő rekettye tudományos neve Genista tinctoria, és a pillangósvirágúak csoportjába tartozik. Ez a Genista−faj nálunk is többfelé gyakori".
Nem kell a latin neveket dőlt betűvel írni, ha önmagukban állnak (nem szövegkörnyezetben vannak), például egy táblázatos felsorolás egyes táblázat-rublikáiban csak a latin nevek vannak önmagukban. Akkor sem kell, ha - bár nem önmagukban állnak, hanem néhány egyéb (pl.: számítógépes) karakterrel, írásjellel együtt -, de címsorokat, vagy "path"-ot alkotnak.
- A faj alatti kategóriák megjelölése nélküli/helyetti fantázianeveket a szabályok szerint egyvonalas idézőjelbe tesszük és nagy kezdőbetűvel írjuk, pl.: Juniperus communis 'Gold Cone', vagy Pyrus communis 'William'. A fantázianevek nagy kezdőbetűvel való írását azonban nem minden fajtaismertetésben teszik meg következetesen - így ezen a honlapon is előfordul kisbetűvel írva, ha a fajtaismertető anyag (pl.: kertészet, faiskola reklámanyaga), amiből átvettük, kisbetűvel írta.

Néhány leggyakoribb jelentés a tudományos növénynevekben szereplő, melléknévként (jelzőként) használt szavak közül:

[A magyar fordítások nem mindig feltétlenül a latin szavak alapjelentéseinek "tükörfordításai", hanem némelyek a botanikus szakma által használt szakmai jelentések. Egy növény használatban lévő magyar tudományos neve néha megfelel, de nem mindig felel meg ezeknek vagy akár a "tükörfordításoknak" sem, például: Digitalis ferrogineus = "rozsdás" gyűszűvirág és magyarul is ez a tudományos fajneve vagy Taraxacum serotinum = "kései" pitypang és magyarul is ez a neve, de Jurinea mollis = "sima/puha" hangyabogáncs, ezzel szemben a használt magyar neve: kisfészkű hangyabogáncs, vagy Xeranthemum annuum = "egynyári" vasvirág, de a használt magyar neve: ékes vasvirág.
Nyilván a latinban is - mint más nyelvekben is - egy-egy szónak több - néha sok - egymástól akár erősen eltérő jelentése is lehet/van, ezeket nem vesszük figyelembe a lenti felsorolásban, csak a botanikában használt jelentés(eke)t adjuk meg.]

acaulis (-e) - szártalan
aculeatus (-a, -um) - tüskés
acutifolius (-a, -um) - hegyeslevelű
aestivus (-a, -um) - nyári
aestivalis (-e) - nyári
aeroginosus (-a, -um) - acélkék
agrestis - mezei (vad, vadon termő)
annuus (-a, -um) - egynyári (egyévi)
albidus (-a, -um) - fehér, fehéres, fehérlő
albiflorus (-a, -um) - fehér virágú
alpestris (-e) - alpesi, az Alpokból származó
altissimus (-a, -um) - legmélyebb, legalacsonyabb
angustifolius (-a, -um) - keskenylevelű
aquatilis (-e) - vízi
arenarius (-a, -um) - homoki
asper (-a, -um) - érdes
atropurpureus (-a, -um) - sötétpiros
autumnalis (-e) - őszi
aquaticus (-a, -um) - vízi
barbatus (-a, -um) - szakállas
bicolor - kétszínű
caeruleus (-a, -um) - kék
campestris (-re) - mezei
canus (-a, -um) - szürke, fehéres
canescens - szürkülő, fehéredő
carpaticus (-a, -um) - kárpáti, a Kárpátokból származó
centifolius (-a, -um) - százlevelű
ciliatus (-a, -um) - prémes, sallangos
communis - közönséges
comosus (-a, -um) - üstökös, tömöttes
compressus (-a, -um) - összenyomott, tömött, tömör
cordatus (-a, -um) - szívalakú
cordifolius (-a, -um) - szívlevelű
cristatus (-a, -um) - tarajos
dentatus (-a, -um) - fogas
discolor - tarka
elatior (-or, -us) - felálló
elatus (-a, -um) - felálló
erectus (-a, -um) - felálló, egyenes
europaeus (-a, -um) - európai
excelsus (-a, -um) - magas
excelsior (-or, -us) - magasabb, kimagasló
ferrogineus (-a, -um) - rozsdás, rozsdavörös
fluviatilis (-e) - folyami, vízi
fragilis (-e) - törékeny
fragosus (-a -um) - törékeny
fruticosus (-a, -um) - cserjeszerű
fruticosus (-a, -um) - gyümölcsös, gyümölcstermő
fuscus (-a, -um) - barna
giganteus (-a, -um) - óriás
glabrus (-a, -um) - kopasz, szőrtelen
glabrescens - koaszodó
glaucus (-a, -um) - szürke-deres, tengerkék
glomeratus (-a, -um) - csomós, gomolyos
gracilis (-e) - karcsú, vékony, "törékeny"
grandiflorus (-a, um) - nagyvirágú
hederifolius (-a, -um) - borostyánlevelű
hybridus (-a, -um) - hibrid, keverék
hirsutus (-a, -um) - borzas
humilis (-e) - alacsony, lappangó
hungaricus (-a, -um) - magyar, magyarországi
illiricus (-a, -um) - illír (eredetű)
intermedius (-a, -um) - köztes
laciniatus (-a, -um) - szeldelt levelű
lanatus (-a, -um) - gyapjas
latus (-a, -um) - széles
latifolius (-a, -um) - széleslevelű
linifolius (-a, -um) - lenlevelű
longus (-a, -um) - hosszú
longifolius (-a, -um) - hosszúlevelű
lucidus (-a, -um), lucens - fénylő
luteus (-a, -um) - sárga
macrophyllus (-a, -um) - nagylevelű
magnus (-a, -um) - magas, nagy
major, majus - nagy
marginatus (-a, -um) - szegélyezetten csíkos
maritimus (-a, -um) - sziki, /tengerparti/
maximus (-a, -um) - legnagyobb
medicinalis (-e) - gyógyító, orvosi
medius (-a, -um) - középső
microphyllus (-a, -um) - kicsiny levelű
millefolius (-a, -um) - ezerlevelű
minor (-or, -us) - kisebb
minus - kisebb
montanus (-a, um) - hegyi
mollis (-e) - puha, sima (felszínű)
muralis (-e) - fali, kőfali
natans - úszó
niger (-gra, -grum) - fekete
nigrescens - feketéllő
nigricans - feketedő
nodosus (-a, -um) - csomós
nudus (-a, -um) - kopasz, csupasz
nutans - bókoló
occidentalis (-e) - nyugati
officinalis (-e) - orvosi
opacus (-a, -um) - homályos, opálos, áttetsző
orientalis (-e) - keleti
palustris (-e) - mocsári
parvus (-a, -um) - kicsi, alacsony
parviflorus (-a, -um) – kisvirágú
parvifolius (-a, -um) - kislevelű
patulus (-a, -um) - elterülő
pennatus (-a, -um) - tollas
peregrinus (-a, um) - vándor, vándorló
perennis (-e) - évelő, tartós
persicifolius (-a, -um) - baracklevelű
pilosus (-a, -um) - pillás, szőrös
platyphyllus (-a, -um) – széles-/lapos levelű
praecox - korai
pratensis (-e) - réti
pubescens - molyhos (átvitt ért.)
pumilus (-a, -um) - alacsony, törpe
purpurascens - pirosló
purpureus (-a, -um) - pirosas
racemus, racemosus (-a, -um) - ágas, elágazó, fürtös
rectus (-a, -um) - egyenes, felálló
repens - kúszó
reptans - kapaszkodó
rivalis, rivularis (-e) - folyómenti
robustus (-a, -um) - hatalmas /nagy/, erős
robur (roboris) - erős, kemény, tölgyfa
rotundifolius (-a, -um) - kereklevelű
rubra, rubrum - vörös
salicifolius (-a, -um) - fűzlevelű
sanguineus (-a, -um) - vérvörös
sativus (-a, -um) - termesztett
scandens - kúszó
serotinus (-a, -um) - kései
silvaticus (-a, -um) - erdei
silvestris (-re) - erdei
sylvester (-ra, -rum) - erdei
spicatus (-a, -um) - hegyes, csúcsos, kalászos
spinosus (-a, -um) - tövises
spiralis (-e) - csavarodó
stenophyllus (-a, -um) - keskenylevelű
striatus (-a, -um) - csíkos, sávos
strictus (-a, -um) - érdes
tenuis (-e) - vékony, keskeny
tenuifolius (-a, -um) - keskenylevelű
terrestris (-re) - szárazföldi
tetraphyllus (-a, -um) - négylevelű
tricolor - háromszínű
trifolius (-a, -um) - háromlevelű
uliginosus (-a, -um) - ragadós, enyves
umbellatus (-a, -um) - ernyős
variegatus (-a, -um) - tarka, sokszínű
vernalis (-e) - tavaszi
versicolor - változó/változatos színű, tarka
verticillatus (-a, -um) - örvösen álló
villosus (-a, -um) - bolyhos, bozontos, finomszőrös, gyapjas, lombos
virgatus (-a, -um) - vesszős
viridis (-e) - zöld
vulgaris (-e) - közönséges

__________________________

  Ajánlott irodalom:

1.: Dr. Szabó I.: Bevezetés a botanikai latin szavak és kifejezések használatába. Pannon Egyetem Georgikon Kar Növénytudományi és Biotechnológiai Tanszék, Keszthely, 2010.
2.: Latin ábécé, helyesírás, kiejtés, hangsúly - részletesen. https://webnyelv.hu/latin-abece-helyesiras-kiejtes-hangsuly-reszletesen/
3.: A latin írástörténet korszakai, a latin ábécé fejlődése - http://mek.niif.hu/03200/03226/html/jako18.htm
4.: Rendszertani kategóriák - http://www.botanikaiforum.com/t3741f148-Roevid-iacute-t-eacute-sek-a-latin-fajnevekben.html
5.: Simon T.: A magyarországi edényes flóra határozója - harasztok-virágos növények. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000.
6.: Király G. (szerk.): Új magyar füvészkönyv. Magyarország hajtásos növényei. Határozókulcsok. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Jósvafő, 2009.
7.: Király G. - Virók V. - Molnár V. A. (szerk.): Új magyar füvészkönyv. Magyarország hajtásos növényei. Ábrák. Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Jósvafő, 2011.