Inváziós növények - fellépés a jelenlétük, terjedésük ellen
Néhány, sok évtizedes megfigyelésünkből levont általános következtetést teszünk közzé. A következtetéseink
a "pontos tudományos vizsgálatok" szintjét nem érik el - ez akkor lehetett volna adott, ha szisztematikus
cönológiai felmérésekkel is alátámasztjuk - de a hosszú ideig történő megfigyelés is ad egy alapot.
Két következtetést mutatunk be, az egyik, hogy az invázív "özöngyomok", ha megtelepdnek egy területen, akkor
hogyan viselkedhetnek az idő elteltével; a másik, a fásszárú és lágyszárú özönnövények összehasonlítása
ebből a szempontból.
Volt alkalmunk például a kisvirágú nebáncsvirág, a bíbor nenyúljhozzám, a selyemkóró, a sokvirágú napraforgó
megtelepedését és további, több évtizedes sorsát megfigyelni a számukra kedvező konkrét és rendszeresen látogatott
élőhelyeken (Barabási Kaszonyi-hegy, Tarpa és Fehérgyarmat környéki erdők, mátrai erdőterületek /Sár-hegy, Sás-tó,
Mátrafüred-Mátraháza környéke/, Pilis-oldal környéke, Dunakanyar).
Szinte minden esetben, a megtelepedést követően akár a lágyszárú, akár a fásszárú fajok (nem fásszárú, de a viselkedését
tekintve ide soroljuk az óriáskeserűfű-féléket) a szaporodásbiológiájuknak megfelelő gyorsasággal "özöngyommá" váltak.
Ettől azt is várhattuk, sőt, természetvédelmi-ökológiai szempontok alapján tarthattunk tőle, hogy ez a későbbiekben is így marad,
de nem feltétlenül és legalább olyan gyakran nem, mint igen.
A fásszárúak inkább, a megfigyelt lágyszárúak pedig kevésbé. Például konkrétan a nebáncsvirág-fajok, a selyemkóró első, mindent elözönlő
megjelenése után később erősen ritkultak, sőt, szinte el-el tűntek egy területen. Néha az özöngyom-jelleg "fellángol", de
ez pár év alatt gyakran az "óriáspopuláció" valamiféle újabb összeomlásához vezet: már csak "szálanként", vagy kisebb csoportokban vannak jelen,
mintegy beilleszkedve az őshonos fajkészletbe. Ezt tendenciózusan megfigyeltük és tehát inkább a lágyszárúaknál mint a fáknál.
(Utóbbi esetben bizonyára nem is állt még rendelkezésünkre kellően sok évtizedes időtartam, hiszen a fák hosszú életűek.)
Nyilvánvalóan téves lenne azt a következtetést levonni, hogy ezek szerint nem feltétlenül kell félni tőlük és nem kell irtani
az idegen, inváziós fajokat, hanem inkább hagyjuk, hagy illeszkedjenek be a mi természetünkbe. Egyrészt, mert idegen fajok,
másrészt pedig,
mert amire elérik a "beilleszkedést", addigra megváltoztathaják a talajt (pl.: akác) vagy kiszoríthatnak őshonos
fajokat (pl.: selymkóró, aranyvesszők, nebáncsvirágok, óriáskeserűfű.)
Az ellenük esetleg végzett intézkedések tervezésénél azonban talán érdemes azt is meggondolni, hogy inkább beavatkozás
nélkül "hagyható-e" a természetre a helyreállítódás.
