Ártéri erdők (ÁNÉR: láp- és ligeterdők)

Fűz-nyár ligeterdők


Fűz-nyár ligeterdők - ilyen társulás konkrétan például a fehérnyárliget (Senecioni sarracenici-Populetum albae) és a feketenyárliget (Carduo crispi-Populetum nigrae) - melyek alapvető előfordulási helyeik típusában megegyeznek, társulásalkotó fajaik közül egyben-egyben különböznek. Ezen túl a terepbotanikusok néhány, az "általános"-tól kisebb jellegekben eltérő változatokat is kezdenek számon tartani, pl.: Tisza-menti fűz-nyárligetek.

A fűz-nyárliget galériaerdők a folyópartokat követik, közvetlenül a part mellett, keskenyebb-szélesebb sávban. A fák, cserjék és aljnövényzet nagyvíz és áradás esetén rövidebb-hosszabb ideig (néhány napig, de akár sok hétig is) vízben áll. Az erdő kinézetére a dús, sokszor áthatolhatatlannak tűnő vegetáció a jellemző.
Fő társulásalkotó fafaj a  fehér fűz, a  fehér nyár és a fekete nyár. A keményfaligetekhez hasonlóan itt is megjelenik a fára kúszó növények (vadszőlő, komló, süntök) alkotta "liánszint". A galériaerdőben egy sajátos elrendeződés figyelhető meg: a füzek az alacsonyabb vízparti színtéren, a nyárak inkább kissé magasabban, egy második lépcsőben jelennek meg. Ahol csak fűzfák adják a vegetációt, ott a vízhez közelebbi előtérben a bokros termetű füzek (pl.: mandulalevelű fűz) a háttérben a magas fűzfák (pl.: fehér fűz) vannak.


A fűz (vízhez közelebbi, alacsonyabb fák) és a nyárfajok (víztől távolabbi, magasabb fák) szintjei [Hármas-Körös, Tisza, Ipoly].

A ligeterdőt alkotó fő fafajok: a fehér fűz és a törékeny fűz; a fehér nyár, szürke nyár és fekete nyár. [Fotóikat lásd a lapon lentebb...]

A galérialigetek jellemzője a gyomosodás. Az állandóan lemosódó csupasz és kiszáradó (!) laposparton természetes a szerbtövisek, lóromok, ökörfarkkórók jelenléte - tulajdonképpen a száraz szabadföldi, másodlagos szukcesszió a következő áradásig folyamatos. Sajnálatos azonban, hogy adventív, gyorsan terjedő fajok is terjednek, ilyen például a gyalogakác és a süntök.
Magában a galériaerdőben is megjelennek és terjednek az adventív vagy kivadult kultivált fajok, főképpen a fák, ilyen az akác, a vörös kőris  [»].


Tiszai galériaerdő


Tiszai puhafás erdő és galériaerdő Jánd határában


Nagyvízálláskor a víztől távolabbi puhafás ligetek is víz alá kerülhetnek (Tokaj, Tisza-Bodrog-ártér)


A puhafaerdőben jellemzők a fára kúszó növények



Fehér fűz az ártérben


Fekete nyár az ártérben


A fehér nyár a galériaerdőkben is jellemző


A szürke nyár is előfordul a galériaerdőkben


Dunai fehér füzes parti erdő


A mederben - kis- és közepes vízállásnál vízborítás-mentes parton - az előtérben mandulalevelű fűz bokrok, a háttérben fehér fűz fák


Ártéri ligeterdő


Hullámtér - a vízjárta területen folyamatos a növényzet lepusztulása majd újra szukcessziója


A puhafaligetben (Duna, Gödi-sziget). Az idős fa fekete nyár, az aljnövényzetben és a fákra felfutva: borostyán


A puhafaligetben (Tisza-vidék, Tivadar). A fákra felfutó ill. az aljnövényzetben burjánzó liánok: komló, tapadó vadszőlő, süntök, borostyán


A puhafaligetben a japánkeserűfű tájidegen özöngyom (Tisza-vidék, Kisar)

---