Üde lomboserdők (ÁNÉR: üde lomboserdők)


Ide a nedvességet és a kissé hidegebb mikroklímát kedvelő társulások tartoznak. Ilyenek például a:

- tölgy-kőris-szil keményfaligetek,
- gyertyános-tölgyesek,
- bükkelegyesek, bükkösök.

A tölgy-kőris-szil ligeterdők (keményfaligetek) - ilyen konkrét társulás például az alföldi tölgy-kőris-szil keményfaliget (Fraxino pannonicae-Ulmetum) - elsősorban a hazai nagyobb folyókat, a Dunát és Tiszát, illetve nagyobb mellékfolyóit követik, elsősorban nem közvetlenül a part mellett (ott többnyire az ártéri erdők a fűz-nyár galérialigetek találhatók), hanem az azoktól távolabbi területeken települnek. A keményfaliget az egyik legvédendőbb ökoszisztéma, mivel a tájhasználat következtében az egykori nagy kiterjedtségéből már csak maradványhelyekre szorult vissza, alig található nagyobb, és természetközeli állapotban (pl.: Gemenci-erdő). Ritka és védendő keményfaligetes hely nagyobb folyóink néhány szigete, pl.: a dunai Háros-sziget.
Fő társulásalkotó fafaj a  kocsányos tölgy, a  magyar kőris és a mezei szil. Helyenként a vénic szil (vénicfa) is megjelenik. Több helyen a mezofil viszonyokat kedvelő magas kőris is megjelenik - ennek terjedését az emberi beavatkozások (favágások, kopárosítások) segítik.
Jelentősebb kiterjedésű keményfaligetek találhatók még a Szigetközben, ilyen erdőnk például a Gemenci-erdő vagy a Tisza-vidéken a tiszadobi és mártélyi, Holt-Tisza-ártéri keményfaligetek.
A jól záró lombkorona miatt csak közepesen fajgazdag társulás. Az aljnövényzet dús, és általában a fára kúszó növények (vadszőlő, komló, borostyán) "liánszintje" is jellemző.
Sajátos ökológiai és természetvédelmi probléma (pl.: a középső Tisza-vidéken), hogy a keményfaligetek hazai kőrisfajai mellett a ligeterdőkbe is betelepül a parkokba díszfának ültetett és kivaduló vörös kőris és amerikai kőris, melyek hasonló ökológai igényeikkel, jobb versenyképességükkel néhol elkezdik kiszorítani a magyar kőrist.


Természetközeli állapotú keményfás liget


Holtág-parti keményfaliget (Tiszadob)


Dús aljnövényzet és liánszint borostyánnal a keményfaligetben


Vadszőlő - liánnövény a keményfaligetben


A keményfaligetek alapfaja a kocsányos tölgy az egyik leghosszabb életű fafajunk. Többszáz évig elél. A képen a nagyari "Petőfi-fa" látható, melyet soszáz évesen villámsújtás tört derékba.

---

A kőrises-tölgyesek átalakulóban lévő keményfaligetek. Megjelenésük elsősorban a valamikori keményfaligetek helyén történik, mint említettük a magas kőris terjedését emberi beavatkozások segítik. Ilyen például a beregi "Kőris-erdő" (Gulács-Tarpa-Tivadar környékén).

---

A gyertyános-tölgyes - ilyen társulás konkrétan például a gyertyános-kocsánytalan tölgyes (Querco petreae-Carpinetum) - zonális megjelenésű társulás, a középhegységekben zonálisan 450-650 m magasságban fordul elő. Névadó fafaja a  kocsánytalan tölgy és a  gyertyán. A középhegységi típusok között vannak olyanok, ahol két lombszintet azonosíthatunk: a tölgyek egy első (magasabb), a gyertyánok egy második (alacsonyabb) lombszintet adnak. Ez azonban csak természetközeli állapotú erdőkben figyelhető meg jól. [Az alföldi típusokban - lásd alább - a két fafaj azonos növésű, gyakorlatilag egy lombszintet ad. Ezekben az alföldi erdőkben még az is érdekesség, hogy a társulás kísérő fafajai, mint a mezei juhar és mezei szil is fatermetűek és felnövekszenek a lombszintbe.]
A lombkorona jó záródása miatt kevés fény hatol le a cserjeszintbe és az aljnövényzethez, ezért azok viszonylag fajszegények és jellemző a koratavaszi, gyors életciklusú (geofita) növények jelenléte, pl.: hóvirág, galambvirág, odvas keltike.
Hidegebb mikroklímájú területen, például az Észak-Alföldön alföldi kocsányos-gyertyános tölgyesek is találhatók, pl.: jelentős a baktalórántházi gyertyános-tölgyes. Néhány hideg-nedves helyen bükkelegyes alföldi gyertyános-tölgyes is kialakul, ilyen például a védett Dédai-erdő Beregdaróc közelében, vagy a Bockereki-erdő Tákos mellett, illetve a Lónyai-erdő.
A középhegységekben néhol előforduló további társulás még a középhegységi gyertyános-bükkös.


Középhegységi és alföldi gyertyános-tölgyesek...



Üde hegyvidéki gyertyánelegyes-tölgyes szagosmüge aljnövényzettel.



Alföldi gyartyános-tölgyes tavasszal. Az aljnövényzet nem túl fajgazdag, de az egyedszám jelentős.


Alföldi gyertyános-tölgyes (Magosliget környéke)


Tavaszi geofita aszpektus gyertyános-tölgyesben (az aljnövényzetben odvas-és ujjas keltikék)


Tavaszi geofita aszpektus tömeges tavaszi tőzikével alföldön, bükkelegyes gyertyános-tölgyesben (Dédai-erdő)



Nudum ("csupasz")-típusú erdő. Az aljnövényzet és cserjeszint szinte teljesen hiányzik ill. nagyon szegényes. Nemcsak gyertyános-tölgyesre, hanem bükkösökre is jellemző erdőtípus.

---

A bükkös - ilyen társulás konkrétan például az északi-középhegységi szubmontán bükkös (Melitti-Fagetum) - sajátos társulás, egy fafaj dominanciája jellemzi, a  bükké. Gyakori, hogy gyertyán és kocsánytalan tölgy is  elegyedik a bükkösben. Zonálisan 650-950 m magasságig jelenik meg. Több társulástípusa van: az alapkőzet és klimatikus viszonyok (flóratartományi jellemzők) alapján külön csoportba sorolhatjuk pédául az Északi-középhegység, a Mecsek és a Dél-/Délnyugat-Dunántúl bükköseit. Közös jellemzőjük a gyér vagy szinte teljesen hiányzó cserjeszint, a fajszegény gyepszint (amelyben sokszor igen nagy lehet az egyedszám, pl.: dunántúli medvehagymás bükkösök). A gyertyános-tölgyesekhez hasonlóan itt is jellemzőek a geofita fajok és a ritka fajok, mint például a kardos madársisak, piros madársisak, farkasboroszlán, sisakvirág-, szellőrózsa fajok.

Lágyszárú vegetáció alapján az erdő aljnövényzete a fényszegénység miatt néha szinte teljesen hiányzik vagy nagyon szegényes (  nudum bükkös, pl.: a Mátrában), más helyeken szinte teljesen boríthat a vegetáció, pl.: medvehagymás bükkös (pl.: Sümeg környékén). A különböző típusok sajátos és aljnövényzetében jócskán különböző vegetációt tartanak fenn, pl.: Dél-dunántúli illír bükkösök és mátrai, bükki, vagy zempléni montán bükkösök.
A montán bükkösöknek két alaptípusa van, a "középhegységi"-típus és a "magashegységi"-típus. Az aljnövényzet azonos fajain (pl.: szagos müge, kapotnyak) túl az előbbiben az aljnövényzetben például a galambvirágot, hóvirágot, odvas keltikét, babérboroszlánt, kardos madársisakot találjuk, utóbbiban például a békabogyót, farkasszőlőt, pávafarkú salamonpecsétet, havasalji rózsát.
Külön említést érdemel egy montán bükkös társulásnak egy fokozottan védett részterülete, a bükk-hegységi Őserdő, ahol már több mint százhúsz éve nem történt erdészeti beavatkozás, itt a természetvédelmi szakemberek az erdőkezelés nélküli állapotokat és vegetációfejlődést kívánják fenntartani.




Elegyetlen, valamint gyertyán- és tölgyelegyes bükkösök





Bükkös (Bükk-hg.)



Bükkös (Mátra-hg., északi oldal). A kevés fény miatt jellemző az aljnövényzet gyér volta és cserjeszint hiánya (núdum bükkös).



Bükkös (núdum bükkös) a Bükkben (Bélkő északi oldal).



Bükkös (Mátra-hg., északi oldal). A megnyitott helyeken elszaporodik néhány aljnövényzeti faj, itt pl.: málna.



Bükkös (Mátra-hg., északi oldal). A megnyitott helyeken elszaporodik néhány aljnövényzeti faj, itt pl.: hölgypáfrány.



Bükkös (Mátra-hg., északi oldal). A megnyitott helyeken elszaporodik néhány aljnövényzeti faj, itt pl.: hölgypáfrány és berki aggófű, ezen túl társulásidegen fajok is megjelennek és tömegesedhetnek, itt pl.: martilapu.



Dunántúli (gyertyánelegyes) bükkös gazdag tavaszi aljnövényzettel (itt főként medvehagyma és hármaslevelű fogasír) - inkább a tisztásabb területeken



Dunántúli (gyertyánelegyes) bükkös gazdag tavaszi-nyáreleji aljnövényzettel (itt főként foltos árvacsalán és szagos müge) - inkább a tisztásabb területeken



Kiránduló-pihenőhely melletti bükkös. Látható az antropogén terhelés: a fák sűrűn nőnek, a cserjeszint a szokásos núdum bükkösnél gazdagabb és fajgazdagabb, a kis fák is "girbe-gurbák", ágasabbak...

---

[Megjegyzés: A bükkös magassági zónaövben helyenként fenyőelegyes bükkös társulást is találunk. Ez hazánkból hiányzik, legközelebb a Kárpátokban figyelhetjük meg.]



Fenyőelegyes bükkös a Kárpátokban

---